Bemutatkozás

kisadri

Volt egy álmom: ki akartam jutni a Budapest-Bamakóra. Valóra vált, boldog voltam, és került egy újabb pipa a bakancslistámra, amin sok minden szerepelt, de érdekes módon utazás nem. Különösebben nem vonzott Fekete-Afrika sem, de A KALAND annál inkább!  És hogy megmérettessek… hát azt hiszem, leginkább csak a saját mércémmel. Aztán úgy 14 nap vezetés után, ahogy zötykölődtünk Bissau-Guinea felé, rájöttem, hogy én igaziból élvezem ezt az utazósdit, mert valami olyasfajta élményt nyújt, mint amikor quaddal száguldoztam vagy kisrepülőt vezettem: SZABAD vagyok, és minden nagyon valóságos! És én, aki az előtt soha életemben nem utaztam Olaszországnál messzebb, nos, én ott Szenegál környékén azon kaptam magam, hogy vágyom az indulásra és magára az útra, a cél pedig sokszor nem is érdekel. Így aztán hazatérve elhatároztam, hogy ha más nem, legalább Szentendréig elmegyek, csak hogy tapasztaljak, megéljek, megismerjek, megegyek és persze megigyak mindent a világból.

Közben életem legnagyobb drámája is utolért: elvesztettem az anyukámat. Az egyetlen embert, aki még annak is örült, hogy egyedül el kellett mennie 3 hétre Seattle-be, a keresztapám unokáit gardírozni. Sose mondta el, mit élvez annyira az utazásban, csak mindenki tudta, hogy ha tehetné, az év nagy részét úton töltené. Az utolsó útja, ami már be volt fizetve, meghiúsult. Azóta még erősebb bennem a vágy, hogy mindenhova elmenjek, mindent megnézzek… helyette is!

Ja, és az utakat egyébként kerekesszékkel nyomom le. Na jó, ez így költői túlzás, mert nem gurulkálva indulok neki a nagyvilágnak, de a lényeg, hogy ebből a speciális létből adódnak bizony speciális helyzetek, amiket imádok, mert az esetek nagy részében szórakoztatnak.

És grafomán is vagyok… pedig mondták a barátaim, hogy ilyen hosszú bemutatkozás senkit nem érdekel, de ha egyszer szeretnék egy csomó mindent elmondani! Szóval, ha eljutottál idáig, akkor… nagyon kedvellek már így a távolból is! 😉

Fotó: Stefler Balázs