Budapest-Makó, éjszakai túra

Tehát az ominózus Abonyi Fogadónál, ami nem Abonyban, hanem Bócsán van, már a mezőny nagy része ott volt, mikor odaértünk, de nem azért, mert elbénáztuk! A rajtnál percenként indulhatott el egy autó (először a versenyzők, aztán a túrázók- mi az utóbbiak mezőnyét erősítettük), és ahhoz képest számolták a célidőt, a 8 órát. Szóval kaptunk finom bablevest vacsorára, és már ekkor azt éreztük, hogy áthajtott rajtunk az úthenger. Hulla fáradtak voltunk…

Rólunk forgatnak

Intermezzo: még a rajtnál ránk talált a Fókusz riportere, Fuchs Ricsi, aki pár nappal a futam előtt hívott, hogy szeretne velünk forgatni ezen az eseményen. Róla azt kell tudni, hogy évek óta közvetíti a Bamakós eseményeket, amúgy meg egy őrült riporter, aki olyan, mintha mindig ott lenne, ahol történik valami…és tényleg. Nos, én első sorban az ő riportjaiból táplálkoztam, amikor azt terveztem, hogy egyszer elindulok a Bp-Bamakón, sőt, még az is megfordult a fejemben, hogy milyen jó lenne, ha egyszer ez a Fuchs Richárd rólam is forgatna ennek kapcsán valamit. És lám: forgatott.

Mert ez szép lesz…

Szóval Ricsi a vacsora után ismét ránk talált, és bemutatott minket két verseny bírának: Verának és Eszternek. Eszter Villám Géza, vagyis a Bp.-Bamako atyjának a húga, és ahogy ők mondják: ős bamakista. Látszik rajta, hogy megszállott, de ettől annyira szimpatikus, aki azt mondta: tőle kérdezzek, mert a pasik folyton csak rinyálnak…és valóban: minden Bamakót megjárt férfi ember végtelenül segítőkész, és mindenről szívesen mesél nekem, de az ő beszámolójuk leginkább a borzalmakra, a problémákra fókuszál. Eszter végre csepegtetett néhány olyan infót, ami miatt meg igenis „kötelező” ide elmennem ( helyek, emberek, fények, stb…minden, ami a szépsége ennek).

Úttalan utakon

Megkaptuk lassan az éjszakai itinert, és elindultunk (színfoltja volt a napnak az a csapat, akik már a reggeli rajtnál igen csak ittasnak tűntek, az estinél pedig már mocskos részegek voltak, de a részegekkel vannak az őrangyalok: tudtommal nem esett bajuk). Szóval ekkor már volt legalább egy stratégia a fejünkben: én a végcélt ütöm be a gps-be, mert akkor folyamatosan látom, hogy az odavezető úton milyen elérhető pontok vannak, Tomika a pontoknál feltett kérdéseket olvassa, időnként kiugrik megnézni, majd felírja a választ. Laci pedig a technikás vezetésre figyel. Kb. 1km-t se tettünk meg, amikor egy furcsa alak elénk ugrott az éjszakában…szerencsére éppen akkor, amikor mi meg elsüllyedtünk a homokban. Kiderült, hogy a néninek sok száz libája van, akik már kivannak a zajtól, és ezért felszólított minket, hogy hagyjuk el a terepet…annyira el akart minket zavarni, hogy még az utat is ő mondta meg nekünk.

A rettegés foka

Azt kell mondja, hogy nagyon jól vettük az éjszakai akadályokat, imádtuk, egészen addig, amíg egy nagyon furcsa, házak mellett elhelyezett pontnál (legalábbis mi úgy láttuk, hogy ott van a pont, amit keresünk), egy  mély és ijesztő „hoho”-zásra lettünk figyelmesek. Korom sötét, erdőszéle, és igazi mély, hátborzongató „hoho”-zás! Úgy összesz….magunkat, hogy hárman háromfélét kezdtünk kiabálni: Tomika azt, hogy azonnal takarodjunk innen, én azt, hogy nyugi, állj, majd azt mondom, hogy eltévedtünk (!!!mondom egy felbőszült lakónak, érted???), Laci pedig azt, hogy kuss már Tomi, beragadtunk… Aztán valami megsegített minket, mert Laci el tudott indulni, és mint akiket kergetnek, úgy hagytuk el a helyszínt. Utóbb hallottuk, hogy hasonló esetből kifolyólag egy versenytársunk szélvédőjét betörték….hát be voltunk mi is tojva, na.

Ez azért nem vette el a kedvünket, ám úgy fél 10 körül, a vége előtt nem sokkal, a gps-ünk megadta magát! Valamilyen okból kifolyólag tetejében, ha autóstöltőre tettük, akkor nem lehetett bekapcsolni. Na, azt a logisztikát el lehet képzelni, amikor előre belövök egy pár km-re lévő pontot, gyorsan kikapcsolom, aztán követünk valakit, majd újra gyorsan be, hogy valamit tudjak a következő pontról. Még így is nagyon jók voltunk, pedig út közben a már említett kissé kapatos banda mentését is megcsodáltuk, ugyanis elakadtak. Egyébként azt itt kell elmondanom, hogy minden csapat végtelenül türelmes, és segítőkész volt. Ha csak egy percre megállt az ember, máris érdeklődtek, hogy segíthetnek-e.

Sátor nélkül

Szóval mikor már éppen beelőztünk (szerintünk) csomó mindenkit, akkor egyszer csak végleg kimúlt a gps…. Emiatt a tábort, ahol az aznapi alvás volt, kb. 7 perc késéssel értük el, ami miatt végtelenül szomorúak voltunk. De igazán csak akkor lettünk azok, amikor rájöttünk: igaz, hogy hoztam négyszemélyes sátrat, de a cövekeket vagy mik azok, és minden tartópálcát otthon hagytam. Végül Laci kint aludt a szabad ég alatt, míg Tomival mi a kocsiban. Kényelmes nem volt, de annál viccesebb!

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.