Budapest- Makó indulás 1. nap

Ott tartottunk, hogy kapunk néhány alap felszerelést, egy kocsit, és aztán indulhatunk Laci barátommal az előfutamion, ami a Budapest-Makó névre hallgat. Csütörtök este valóban érkezett egy csomag hozzám a támogató cégemtől, amiből maximum a lámpát tudtam kezelni…akkor még!

Péntek estére a aztán kocsink is előállt: egy Nissan Terrano II-vel leptek meg minket, amit csak Laci tudott vezetni, mert még nem volt nekem átalakítva kézivezérlésre, de én már kb. azt is élveztem, hogy olyan magasan ülhetek…Közben egy hirtelen ötlettől vezérelve azzal leptük meg Laci öccsét, Tomikát a szülinapján, hogy ő is velünk tarthat a hétvégére…örült neki, nem is kicsit. Ja, és hogy miért Laci jött, és nem a jövendőbeli útitársam, Gábor? Ő minden gond nélkül közölte velem, hogy nincs kedve ilyesmihez. Mondanom sem kell, hogy ekkor elgondolkodtam, hogy vajon tényleg jó partner mellett tettem-e le a voksomat, de végül arra jutottam, hogy én ugyan senkinek nem fogok könyörögni. Laci pedig a második helyen volt az útitársas listámon, aki ezen nem sértődött meg, sőt, élvezte, hogy mindig ő lehet a beugró Afrikáig. 🙂

309166_407725225952769_817792405_n

Miért csak pontokat mutat a gps?

Hajnalban kerültünk ágyba, és reggel fél 7-től megkezdődött, vagy inkább folytatódott az őrület. Az M5-ös autópálya bevezetőjénél lévő Tesco-parkolóban volt a gyülekező, ahol olyan brutál autók álltak, hogy mi kis ovisnak éreztük magunkat mellettük. Kissé félve, de átvettük az itinert, majd megkérdeztük, hogy jó, de akkor most mi fog velünk történni? Ennél a pontnál szerintem a regisztrációs pultnál üldögélők nem tudták eldönteni, hogy viccelünk, vagy tényleg ennyire elmeháborodottak vagyunk. Ekkor gondoltam azt először, hogy kész, vége, eláshatjuk magunkat, és én egy igazi hülye állat vagyok, hogy mindig ilyen baromságokat találok ki, és még másokat is belerángatok. Mindenki a kocsiját szerelte, az emberek már ismerték egymást, és olyan dolgokról beszélgettek, amihez mi egyáltalán nem értettünk: ilyen felfüggesztés, olyan gps koordináták, és az esti túra… hát, nem lettem nyugodtabb, még akkor sem, amikor egy kedves ismerős odajött azért, hogy Lacinak pár dolgot elmutogasson a kocsin, hogy legalább ne az első homokos részen süllyedjünk el.

287975_408372625888029_1229703983_o 457519_408372335888058_280538084_o

Én pedig ekkor vettem kezembe először a gps-t, és meglepve tapasztaltam: igaziból itt csak pontok vannak, ahova el kellene jutni ( ezt feltöltötték rá nekünk még az elején, és kaptunk egy papírt, amin minden ponthoz egy kérdés volt). Gps-en nem igazán láttam utakat, és nem is beszélt a kütyü. Jó, igen, tudom, igazi szőke vagyok, de hát most mondjam azt, hogy kentem-vágtam az egészet? A nagy francokat, kb. azt se tudtam merre vagyok arccal, rettegtem a hétvégétől.

329765_408373242554634_132106482_o

Körbe, körbe… karikába

Aztán elindultunk: a család és a barátok, már most úgy tettek, mintha Afrikába mennénk, nagyon cukik voltak. Pár száz méter után pedig azzal szembesültünk, hogy azonnal bevittek minket a susnyásba: az első pont, ahol meg kellett találni valamit, az az autópálya melletti, normális ember által sosem látogatott területen volt. Az megnyugtatott, mikor egy versenytársunk átkiabálta nekünk az egyik kérdés megoldását, arról nem is beszélve, amikor kb. 10 kocsi, egy pár méteres körön belül kerülgette egymást. Ekkor már éreztem, hogy jó helyen vagyunk: Laci látványosan élvezte a vezetést, én pedig még nem nagyon értettem a gps-t, de már nem aggódtam, mert láttam, hogy más se sokkal felkészültebb nálam… na, jó, ez költői túlzás, de úgy tűnt, hogy mások is küzdenek.

210471_408965922495366_1197491311_o

Abony vagy fogadó? Ez itt a kérdés!

Ezek után szétvált teljesen a társaság, és mindenki elkezdte hajkurászni a pontokat. Egy idő után azon kaptuk magunkat, hogy valahogy visszafele haladunk, de gondoltuk ez a szívatás része, hiszen 8 óra alatt kell megtennünk egy aránylag kis távot, aminek a végén az Abonyi Fogadóban találjuk magunkat a többiekkel együtt. Ezért aztán próbáltunk minél izgalmasabb helyeken autózni, gyakorolta Laci a terepvezetést, én meg a tájékozódást, időnként kimentünk a rendes útra, kerestünk nekem egy benzinkutat, ahol pisilhetek, kávézgattunk, szóval úgy lazán vettük az egészet. Gondoltuk semmi baj nem lehet, most még csak gyakorolunk, gyűjtjük a pontokat, aztán úgy 40 perccel a beérkezés megadott időpontja előtt elindulunk a közúton.

Valami női megérzésem támadt úgy 5 óra körül: az Abonyi Fogadó tényleg Abonyban van??? Hát nem! Ekkor döbbentünk rá, hogy még úgy 120 km-t kell megtennünk, ugyanis  a név ez esetben nem kötelez…Nagy kanyart vettünk, és irány az autópálya…teljesen hülyének éreztem magam, amiért ennyire megvezettem a társaságot, de a franc se gondolt ilyesmire, és bár Apukám mondta nekem, hogy Abony eléggé más irány, mint Makó, de gondoltam ez a truváj az egészben… Nos, végül időben odaértünk, rengeteg pontot kihagytunk, de a vacsinál már csak azt tudtuk mondogatni, hogy mekkora ászok vagyunk. mert így is többet teljesítettünk a 8 óra alatt, mint amire reggel az indulásnál számítottunk…

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.