Egyedül is utazom és kész!

Történt, hogy kitaláltam: én végre meglátogatom Orosházán élő Editke barátnőmet és családját, akikkel jó esetben is csak évente tudunk összehozni egy találkát. Bár sok szeretettel látott volna a saját lakásukban,  gondoltam kihasználom a lehetőséget, és mint ahogy a filmekben a nagyon menő nők, kipróbálom milyen az az igazi egyedül utazás, szobafoglalás, szobaátvétel és úgy minden: EGYEDÜL! Mert hát mégis csak felnőtt nő vagyok, aki egyébként tök önálló… na, ez utóbbi mondatrészt a legtöbben nem tudják  összeegyeztetni azzal a szóval, hogy kerekesszék.

15167565_1360712573939477_3529990359482218919_o
(Balra a hátam mögött nem egy biciklikerék van, hanem a verdám egyik kereke. 😀 Majd idővel elmesélem vagy bemutatom azt is, hogy hogy pakolom be magam. 🙂 )

Életemben először felvágtattam a booking.com-ra, ahol van ám olyan szűrés, hogy akadálymentes. A legnagyobb meglepetésemre aránylag sok szállást felajánlott.  Sőt, volt köztük panzió is, ami pénztárcakímélés szempontjából nem utolsó szempont. Végül mégis csak egy menő belvárosi hotel mellett döntöttem, mert én most királynő akartam lenni – legalább egy éjszaka ereijéig.

Ez nem akadálymentes, csak földszinti!

Le is foglaltam annak rendje és módja szerint a szobát, valamint a megjegyzésbe beleírtam, hogy kerekesszékkel és egyedül érkezem, ha valami mégsem tökély, még most szóljanak – természetesen ezt végtelenül kedvesen írtam meg! Majd úgy 10 perc múlva csörgött a telefonom, hogy hát akkor mégse foglaljam le azt az éppen akciós szobát, mert az biz az emeleten van. De ugyanúgy kedvezményesen odaadják a földszinti akadálymentes szobát… mondjuk van egy komolyabb küszöb (ez nem tudom mit jelent, mert ezen még felülemelkedtem volna), elég hangos a szoba, mert a recepció mellett van, de ha nem zavar hajrá. Ja és az se biztos, hogy a fürdő elég tágas, ezért küld róla képet… Megkaptam, elszomorodtam. Nem férek be! Csak könyörgöm, akkor ne tessék mán odaírni, hogy akadálymentes a szálloda, mert ez nem az! 🙁

Azért lenne egy kérdés

Ezután úgy döntöttem, hogy biztosra megyek, és az Orosháza üdülőhelyének tartott Gyopárosfürdőn keresek valamit. Meg is találtam a csodás vízparti Hotel Corvus Aquát, ahol pikk-pakk sikerült a foglalás, és a telefonom sem csengett kétségbeesetten, amiért kerekesszékkel érkezem.  Ekkor még… Az indulás reggelén ugyanis megszólalt a telefonom: “Kedves Adrienn, be tud állni a zuhany alá, vagy szüksége van kapaszkodóra?” Tessék mán megérteni, hogy nem, nem tudok felállni, ill. én még csak-csak, de mások egyáltalán nem, szóval ezt a kérdést felejtsük már el – esküszöm ezt még szintén kedvesen mondtam el. Meg azt is, hogy kapaszkodó ugyan nem kell, de kéne az a lehajtható ülőke a zuhanyzóba (mert ugye álldogálni, na, azt már én sem tudok, pedig nagymamám szerint csoda egy szerzet vagyok). Az nincs, de szokott lenni kerekesszékes vendég, szóval tudják ők, hogy be kell tenniük egy műanyag széket… No, itt már nem bírtam magammal, és némileg pikírt stílusban – na jó, nagyon abban – megjegyeztem, hogy ok, tehát ez nem akadálymentes szoba, de igyekeznek. És mit ad ég? A recepciósnak állt feljebb, aki kiokotatott, hogy ez az… mondanom sem kell, felkészültem egy monológgal, hogy miként fogom neki elmagyarázni személyesen az akadálymentesség alapfogalmait, és egyúttal azt is, hogy a jó vendéglátónak mik az ismérvei. Csak hogy olyan szép környezet fogadott, hogy elfelejtettem a mondandómat: modern, szép, hangulatos hotel, egy addigra kedvessé változott recepcióssal. Végül egészen jól befértem a fürdőbe, bár a tükörben nem láttam magam, a szoba tágas volt, az odavezető út simaliba, és hát a panoráma… mutatom, mert beájultam. Az étterem szintén könnyen megközelíthető volt, a felszolgálók pedig hihetetlenül figyelmesek.

20161123_073546
(Kattints a nagyobb képekért!)

20161122_164620 20161122_221012 20161122_221029

De nem, ez még mindig nem az akadálymentes szoba. Bocsánat, de muszáj leírnom még párszor: attól akadálymentes valami, hogy én, Kis Adri, aki mellesleg kerekesszékes – de ezt még csak közölnöm sem kellene amúgy–, odamegyek, és mindent, de mindent segítség nélkül tudok használni. Önálló ember vagyok, önálló élettel, és nem szeretek segítséget kérni, pedig már legalább tudok! 🙁 Sajnálom! Egyébként ha csak azt írják oda, hogy megoldjuk, hogy minél inkább használható legyen kerekesszékesek számára is, akkor én már boldog vagyok, mert nem hiszem, hogy minden úgy megy mint a karikacsapás, de fel vagyok készülve egy segítőkész személyzetre.

Ami ezután jött…

… na az már leginkább semmi. Mert a két napomat a már említett barátnőmmel, Editkével töltöttem, sok megbeszélni valónk volt ám. Aztán egy hirtelen ötlettől vezérelve hazafelé elindultam Szegedre. Nagyon szeretem azt a várost, többször volt már szerencsém ott tölteni pár napot, egyik alkalommal ráadásul egy számomra nagyon fontos emberrel, aki ott született, és örömmel kalauzolt végig gyerekkora kedvenc helyszínein. Miközben Bon Jovi bömbölt a magnóban (te jó ég, annyira retro ezt leírni, de ha egyszer az van a kocsimban! 😀 ), szóval megérkeztem Szegedre egy gyönyörű napsütötte délutánon, és gondoltam én majd valahol a Kárász utca környékén leparkolok. Egyrészt azért ott, mert erre az egy utcanévre emlékeztem, ill. mert tudtam, hogy ott mindenféle padka-akadályok nélkül el tudok sétálgatni egy kávézóba, ahol aztán nagyon menőn előkaphatom a laptopomat, és megírhatom például ezt a bejegyzést. Igen ám, de a második körnél még mindig nem találtam nem hogy mozgi helyet, de sajnos semmilyet… és ekkor rájöttem: azért én egy beszari mari vagyok, mert nagyon messzi nem mertem parkolni a kitűzött célomtól, hiszen mi van, ha nem jutok vissza oda, ahova terveztem? Így aztán kissé csalódottan elhagytam a helyszínt, de biztosan tudom, hogy valamikor kicsit tervezettebben visszatérek Szegedre, mert továbbra is imádom.

 

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.