Kultúra és wellness Pécs környékén

Jó néhány évvel ezelőtt egy írónő barátném, akinél egyébként kreatív írást tanultam, azt mondta: “Adrika, ne járkálj már ilyen tanfolyamokra, csak légy végre őszinte, és akkor jönni fognak a történetek, írjál végre!” Picit szíven ütött, mert én azt gondoltam magamról, hogy mindig annyira, de annyira őszinte vagyok, hogy az már fáj. Talán kicsit meg is sértődtem, és jó skorpió módjára, már csak azért sem írtam kedvtelésből…

Akkor most őszintén?

Évek teltek el úgy, hogy csak keretek közt, cikkek formájában öntöttem szavakba a gondoltaimat, és időnként rettenetesen feszítettek már bizonyos történetek. Arra vágytam, hogy olyasmiről írhassak, amiről és ahogyan csak akarok. És aztán megszületett ugye az ötlet: elkezdek a kisebb-nagyobb utazásaimról beszámolókat gyártani. Így hamar rittyentettem egy bemutatkozást, mert hát mégis csak el kell kezdeni valahol. Ebben nagyon szépen, és nagyon őszintén leírtam, hogy miért írom ezt a blogot… aztán néhány hete elindultam Orsi barátnőmmel Sikonda virágzó világvárosba egy hétvégére, és ahogy Pécs felé kaptattunk a szerpentineken, rájöttem: persze, persze, kellenek az élmények, de én most épp azért utazom, mert elegem lett a világból  és mert mellesleg fáj a szívem… Hű, leírtam, és lám, nem szakadt rám az ég. Jó, nyilván most még abban reménykedem, hogy ezt kevesen olvassák, ezért vagyok ennyire bátor. 🙂

Menjünk világgá egy kicsit…

Szóval én úgy hiszem, hogy háromféle utazó létezik: a menekülő, a felfedező és az élvező. Persze, a három között van átfedés, vagy átjuthatunk egyikből a másikba, de sok világjárórótól olvastam, hogy azért indult neki, mert elege lett a munkájából, a körülményeiből, vagy mert épp valami nagyon fájt. Nos, az a helyzet, hogy mikor a Budapest-Bamakóra mentem, akkor épp nagyon rendben volt minden körülöttem, az bizony élményutazás volt… na, jó, annak indult. Ugyanis közben rájöttem, hogy leginkább felfedező, és leginkább önmagamat felfedező út volt az.
Az elmúlt hónapokban viszont azért vágyom annyira el, mert menekülök. Sok változás volt az utóbbi időben az életemben, amiktől rendszerint kikészülök, miközben ha állnak a dolgok, akkor meg unatkozom. Volt itt minden, a költözéstől, a nagy szeretéseken át, egészen a nagy szomorkodásokig. És végül most kicsit szerencsétlenül állok, és azt érzem, hogy elfáradt a lelkem, és valami új, valami egészen más kéne, hogy feltöltődjek. Persze, pontosan tudom, hogy hiába menekülök, a lelkem mindenhova velem tart, de azt is gondolom, hogy az újdonság, a megoldandó feladatok gyógyírt jelenthetnek…

Luxusban szenvedő

Na, egy ilyen felvezetés után nyilván mindenki azt várja tőlem, hogy most akkor neki indultam valami zarándokútnak, de hát az nem én lennék… nem, nem azért, mert nem hozok teljesen eszement döntéseket egyik pillanatról a másikra, hanem mert én bizony szeretek jó körülmények közt szenvedni. (Itt és itt részletesen mesélek arról, hogy a Bamako előtt mennyire nagyon nem voltam az a sátrazós lány 🙂 )
Szóval közöltem az én Orsi barátosnémmal, hogy akkor mi most elmegyünk egy 4 csillagos szállodába egy wellness hétvégére, hogy kipihenjük a fáradalmainkat. Persze a 4 csillag még nem igazi luxus, de erre volt pénz a SZÉP kártyánkon. És van még egy oka, amiért elsősorban szállodákban gondolkodom egy-egy utam során:  ezeken a helyeken a legnagyobb az esély arra, hogy az akadálymentesítést jól értik. Vagyis tényleg elférek a szobában, a fürdőben le tudok zuhanyozni, és a medencéket, szaunákat is könnyedén használom – sőt még az is előfordulhat, hogy önállóan! 🙂

Legyen illatos!

Persze, mégis csak nők vagyunk, ezért még az akadálymentesítésnél is fontosabb, hogy legyen nagyon szép és illatos és barátságos a hely, ahova megyünk. Így aztán ezen kritériumok alapján sikerült kiválasztanunk az Ambient Hotel & Aromaspa-t Sikondán. Hetekkel előtte kitaláltuk már a háromnapos kiruccanásunk minden részletét, kezdve attól, hogy foglaltunk időpontot masszázsra, azon keresztül, hogy megbeszéltük mit nézünk meg a környéken, odáig, hogy kitaláltuk, hazafele hol fogunk megebédelni. No, nem feltétlenül azért, mert mi ilyen alapos lányok vagyunk, hanem mert már nagyon elvágyódtunk.
Mi és a magnókazik :)
Pénteki napon fel is kerekedtünk, betáraztunk magnókazettából (mert hogy a kocsimban ilyen autórádió van még 🙂 ) és célba vettük Pécsett a Zsolnay negyedet. Aki eddig ott járt, mindenki áradozott róla, sőt, meggyőződéssel állították, hogy simán bevehető kerekesszékkel. És valóban: már a bejáratnál mindenütt a “jelemet” láttam felfestve, ami mindig igen csak megnyugtat. Sajnos éppen valami okból kifolyólag a Zsolnay aranykora – Gyugyi gyűjteményt nem lehetett megnézni, pedig kiolvastam, hogy 600 egyedi darabot tartalmazó magángyűjteményről van szó, de nem baj, legalább van indok újra ellátogatni ide. Így aztán vettünk egy-egy jegyet a Zsolnay család és gyár történetét bemutató kiállításra, amivel beléphettünk a Rózsaszín kiállításra is – erről akkor még nem tudtam, hogy a kedvenc helyem lesz. Szerencsénk volt, mert a jegyhez még egy forró csoki is járt a bejárat melletti csokoládé boltban… vagy mondjuk úgy, hogy a vesztőhelyen. Kezdésnek azonnal megittuk az ajándék édességet, majd egy ajtónál találtuk magunkat, ahol ugyan elsőre nem tudtunk bejutni, de kiderült, hogy ha tesz egy kört a barátném, akkor egy néni belülről kinyitja nekem, és elkalauzol minket. Egy élmény volt végignézni a család történetét bemutató kiállítást, főleg úgy, hogy senki nem zavart minket, konkrétan ketten lézengtünk a termekben. Hamar megtaláltunk egy kedves erkélyt, ahonnan káprázatos volt a kilátás a gyönyörű épület kertjére. Imádom az épületeket és a kerteket.
20161118_132249 20161118_14270315086845_1363718833639331_2041786907_n  20161118_132657 20161118_132912 20161118_132828 20161118_132719 20161118_132902 20161118_132845 Orsi: Adrika, vágj menőblogger fejet! Adri: De az milyen? Orsi: Nem tudom, de csinálj valamit... #menőbloggerfej 20161118_141543 20161118_142729
Innen néhány rejtett folyosón át, liftek segítségével jutottunk el az ominózus Rózsaszín kiállításra… hát hazaértem 😀 mutatom:
20161118_13522320161118_135104  20161118_135457
20161118_135640 20161118_135755 20161118_135815 20161118_13585015175484_1363718673639347_509203443_n 20161118_135752
Ezek után bevettük a kertet, megmásztuk a dombokat, ami persze, Orsi, és néhány járókelő nélkül nem ment volna, de ez már csak az én lustaságom, vagy erőtlenségem. Vannak ugyanis helyzetek, amiket nem akarok egyedül megoldani. Ilyen például egy nagyon meredek lejtőn feljutás, vagy épp a lépcsőzés. Mert bizony vannak, akik simán levágtatnak két keréken egy lépcsősoron – na, az nem én vagyok, annál jobban féltem… hát asszem leginkább a kezeimet, és a fejemet. 🙂

Full relax

Ezek után úg y döntöttünk, hogy most már ideje belevetnünk magunkat abba a bizonyos semmittevős, fürdőzgetős hétvégébe. Meg is érkeztünk Sikondára, ami kisebb mint gondoltuk, talán épp ezért a hotel még inkább kiemelkedik a környezetből. Előre szólok, hogy végtelenül kritikus leszek. Egyrészt azért, mert a hétköznapokban is az vagyok, másrészt pedig azért, mert van itthon egy hotel, ami olyan 95%-ig akadálymentes, ahol többször volt már lehetőségem pihenni, és megmondom őszintén, hogy azóta ahhoz hasonlítok mindent. Amint eljutok újra, akkor jelezni fogom, hogy melyik hotelről beszélek 😉
Szóval azért választottuk ezt a szállodát, mert vágytunk valami különlegesre, és itt az ígérték, hogy elképesztő illatorgiában lesz részünk (a kollégáink közül sokan kinevettek, mondván: Adrikát és Orsit bármilyen csajos dologgal meg lehet venni – és igen! 🙂 ) Szóval egy így hirdetett szállodában azt várnám, hogy legalább a szellőző rendszer olyan legyen, hogy kiviszi a kajaszagot, mert itt nem tudtunk olyan napszakot választani, amikor nem a sültek szaga lengte be a hotel minden emeletét.
Ellenben a szoba csodajó volt, tökéltesen elfértem benne, a fürdő, ami általában a kritikus pont, szintén teljesen rendben volt. Ez alatt azt értem, hogy láttam magam a tükörben, könnyedén mozogtam bent, sőt, a tusolónál ott volt nem csak a kapaszkodó, de az a végtelenül egyszerű szerkezet, amit csak le kell hajtani, és mint egy székre átülni, azon pedig már lehet is zuhanyozni a magamfajtának. Közben pedig a járó bájos partneremet sem zavarja, mert használaton kívül majdhogynem a falba simul.
Balra fent a sarokban az az ülőke, amitől nekem full akadálymentes egy fürdő
Balra fent a sarokban az az ülőke, amitől nekem full akadálymentes egy fürdő
Itt pedig látom magam a tükörben :D
Itt pedig látom magam a tükörben, sőt a hajszárítót is elérem, ha akarom :)
(Tök béna, de se a szobáról, se a szálloda többi részéről nem találok képeket, nem tudom hova tettem őket… bocsi, ebbe még bele kell jönnöm 😉 )
A wellness részleg teljesen használható volt számomra, bárhova el- és bejutottam, még ha helyenként kicsit nagyobb kört is kellett tennem, mint másnak. A masszázs részleg pedig külön dicséretet érdemel, mert ott aztán minden van, és az ott dolgozók odaadása, kedvessége, figyelmessége példaértékű… szar, hogy erről is meg kell emlékezni, de nem ám olyan egyértelmű ez manapság mindenhol. Arról nem is beszélve, hogy számomra egy hely nem attól lesz tökéletes, hogy minden a helyén van, hanem ha mellé kedves és segítőkész személyzet társul. Itt ez adott volt.

AZ A KURVA PARKOLÓ… már bocsánat

2 évvel ezelőtt Kovács Barbi barátnőmmel (aki egyébként a Bamakós utam egyik sajtósa, pr-ese, rendezője, mindenese, anyukája volt), szóval a fogyik világnapján csináltunk egy kis villám akciót: Budapest egyik forgalmas utcáján 10 parkolóhelyet elfoglaltunk kerekesszékekkel, rajtuk olyan mondatokkal, amelyeket nekünk szoktak mondani azok az autósok, akik úgy használják a rokkerparkolókat, hogy arra nincs is szükségük. Picit nagyképűen azt mondhatom: 2014. december 3-án még a csapból is mi folytunk, a teljes magyar sajtó rápörgött a történetre (itt az egyik kedvenc írásom magunkról), sőt kb. 20 nappal később megnyertük az egyik lap Legkreatívabb ötlet vagy vmi ilyesmi néven futó közönségdíját is. Én hiszem, hogy egy fecske csinál nyarat, ezért úgy érzem, hogy azóta biztos van 2-3 olyan ember, akiben megragadt ez a kis ákcijó, és nem áll be mozgi helyre, ha nem jogosult rá. Persze, illúzióim nincsenek a témában: ha valakinek nincs agya, annak ezzel nem osztottunk, és ha valaki egyáltalán nem képes másokra figyelni, akkor ezután sem fog. De hogy jön ide ez a wellness hétvégénkhez? Hát úgy, hogy egy alkalommal, mikor a hotel előtt ténferegtünk (na, jó, büdös dohányosok vagyunk, ez van), szóval mit látnak szemeink? A két csodás mozgi parkoló egyikén én tárolom a kis autómat, a másikon pedig ő terpeszkedik:

Nem életem legelőnyösebb képe, de itt nem is ez a lényeg ugyebár!
Nem életem legelőnyösebb képe, de itt nem is ez a lényeg ugyebár!

Tök ideges leszek ilyenkor… engem nem zavar, ha valaki azzal akar spórolni, hogy kidobja a rokikártyát a szélvédőre, és így nem fizet parkolást, de ha egyszer nem kell neki, akkor miééééért? Persze, mondhatjuk, hogy miért ne lehetne ilyen menő autója egy mozginak, és az is igaz, hogy ránk is szóltak már, amikor néhány éve egy tűzpiros Pontiac Firebirddel parkoltunk a mozgihelyen (hát ha egyszer a barátomnak az volt az álma, hogy legyen egyszer egy ilyenje na!), de az van, hogy abban egészen biztos vagyok, hogy én például egyedül nem tudnék egy ilyen kocsit használni… mert még bekászálódok valahogy, de a verdát nem tudom magam mellé bepakolni. Aztán bosszankodás helyett inkább fotózkodtunk, és vártuk, hátha kijön a jóember, hogy megkérjem: vigyen már el egy körre. Passzív agresszió? Hát lehet, de azért ezt csak nem hagytam volna ki. Nem jött persze, így maradt a bosszankodás… és az értetlenség.

Pécs megér egy… pár napot

Szóval minek után megvolt a pihenés és némi bosszankodás is, elindultunk hazafele, és úgy döntöttünk, hogy ezt a csodás pár napot azzal koronázzuk meg, hogy teszünk egy sétát Pécs belvárosában. Döbbenetesen sok és ÜRES mozgi helyet találtunk, le is parkoltunk a Dzsáminál, onnan pedig a székesegyházig sétikáltunk, majd belevetettük magunkat visszafele a sétálóutcába. Nem, nem ejtettünk útba semmilyen kulturális intézményt, csak élveztük a látványt, kávézgattunk, majd megállapítottuk, hogy jövőre szervezünk egy pár napos túrát Pécsre, felfedezve mindent, amiről eddig csak olvastunk.

20161120_124316 15151125_1363718440306037_1062053233_n 15134418_1363718273639387_708315258_n

Nem világosodtunk meg túlságosan a 3 nap alatt, és egetrengető megmérettetésekben sem volt részünk, de élveztük, és még eggyel több szeletét láttuk a világnak. És bár jellemző rám, hogy egy romantikus dráma szenvedő, megfáradt lelkű hősnőjének képzelem magam, ezen hétvége alatt előfordult, hogy kiestem a “szerepemből”. 😉

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.