Már csak 84-et alszunk!

Egyre közeledik a nagy nap, amikor elindulunk Afrikába: kiszámoltam, pontosan 84-et kell  aludni. És bár hihetetlen, de már ott tartunk, hogy lassan az oltásokat kell beadatnunk, végig gondolni, hogy mit viszünk, vízumokat, biztosításokat intézni,stb… De addig még van pár nap, és az elmúlt hetekben voltak ám események.

Először is Szende Viktor személyében rátaláltunk arra az operatőrre, aki kellőképpen őrült ahhoz, hogy leforgassa a mi nagy kalandunkat. Igazság szerint Gábor már dolgozott vele, ezért ő ajánlotta, én pedig úgy egy hete ismertem meg személyesen. Elsőre picit megijedtem, mert nagyon fiatalnak tűnt, de aztán hamar kiderült, hogy sokkal nagyobb tapasztalata van, mint azt én gondoltam. Nagy erőkkel vetette bele magát a szervezésbe, és a lelkesedés ebben az ügyben igazán jól jön.

Ügyintézés indul

Eljött az első határidő, amit teljesítenünk kellett: leadni a cb rádiónk, és a műholdas telefonunk adatait, hogy meglegyen a marokkói kommunikációs engedélyünk. Mondanom sem kell, hogy az utolsó pillanatban jöttem rá: szükség lenne az útlevél számomra, ami nekem még nincs… sőt az okmányirodában az is kiderült, hogy lejárt a jogosítványom. Mondanom sem kell, teljesen kiakadtam saját magamon, hogy már megint mindent az utolsó pillanatra hagyok, de aztán szép lassan a helyére kerültek a dolgok, és bár egy órával a határidő lejárta előtt még úgy tűnt, hogy semmilyen adatot nem tudok leadni, egy negyed óra múlva Gábor hathatós segítségével minden a helyére került, és egy intézni valót kipipálhattam.

A kicsi kocsi megvan!

Egyszer csak 3 nappal ezelőtt, brutál lapzárta közepette, megcsörrent a telefonom, és Ákos csak ennyit mondott: „Adri, abban a kocsiban ülök, amivel elmentek Afrikába.” El lehet képzelni a csöppet sem visszafogott örömömet. Kiderült, hogy egy 7 éves Mitsubishi Pajero Wagon 3.2 DI-D GLS-ről van szó ( bármit is jelentsenek az utolsó betűk… én a 3.2-est értem, de nagyon 🙂 Gyönyörű fekete, és persze, hogy tudjam vezetni, automata váltós. Még sajnos élőben nem láttam, de Barbinktól kaptam egy képet a szépségről.

387621_434783543246937_2038486490_n

Szóval most itt tartunk, lassan megkötöm a biztosításokat, jövő héten hivatalosan átadják a gyönyörű kocsinkat, és rövidesen azt is elárulom, hogy melyik cég hisz bennünk annyira, hogy megtámogassák ezt az őrült vállalkozást 🙂

Ja, és ma volt egy fotózásunk 🙂

59069_439550996103525_1129228365_n

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.