Szóval ott tartottam, hogy egy visszautasíthatatlan ajánlattal álltam oda Gábor barátom elé, felépítettem, mint egy kampánybeszédet.
Minden szavam igaz volt, csak most az egyszer arra kellett gyúrnom, hogy ne vegye poénnak Gábor ezt az egészet. Végig hallgatott, bár nehezére esett, hogy nem szólhatott közbe, majd annyit kérdezett, hogy mikor lesz ez? 2013. január 25. pénteken indulnánk… „Ó, Adrika, az még nagyon messze van, majd meglátjuk.” Mire elmagyaráztam neki, hogy ez nem így működik, mert tőlem lassan nevet vár a cég, akik ezt egészet elindították, ezért kap 3 hetet, hogy eldöntse.
Azt hittem belebolondulok az első pár napba, de megfogadtam: nem nyaggatom, mert olyan mint, én, és akkor már csak azért sem fog belemenni. Eltelt egy hét, és jött egy sms: mikor lesz a Bamako? Újra leírtam neki. Hosszú másodpercek teltek el, mire jött a válasz: Veled megyek 😉 Sikítás, ováció, örömködés! És hát mondanom sem kell, hogy Gábort legalább annyira fel lehet ilyesmivel spannolni, mint engem, így aztán úgy érzem, ő volt számomra a tökéletes választás, és végtelenül hálás vagyok neki, amiért annyira a sajátjának érzi ezt az utat, mint én magam. Pedig ugye nem akarta a seggét rázatni a homokban.
