Roadshow a lelke mindennek

Hihetetlen a felfordulás körülöttünk, és most nem is a konkrét szervezésről beszélek. Ahogy azt már írtam, elindultunk roadshowzni a hétvégén. Amint Szegedre értünk, lerohant minket egy helyi újságíró, aki nem hitte el, hogy egyáltalán nem számítottunk rá….Legalábbis én tuti nem, Gábor meg csak éhes volt, ezért hamar faképnél hagyta szegényt 🙂 Az nap a többség kisgyerekkel érkezett, így az én barátnőm is hozta Szabikát…

72969_467983609926930_1692760808_n 615310_464793756912582_1930798527_o

És többek közt megismertük még Danit 🙂 Mindketten nagy kedvenceink lettek, akiket aztán alig lehetett a kocsiból kiszedni 🙂  Dani Apukájától az nap este a következő üzenet várt: „Sziasztok! Találkoztunk ma Szegeden a Lidil parkolóban és kaptunk Tőletek egy bögrét, amit ezúton is köszönünk. Este Dani mondta, hogy abból a bögréből szeretné inni a tejet amit kapott. Valamint a másik kérés az volt, hogy vegyek egy olyan terepjárót, mint a Tiétek, mert ott kézzel tudott gázt adni. Sok sikert nektek. Azok az üzenetek, amiket Ti képviseltek, kívánom, hogy jussanak el mindenkihez.”  (ja, és van velünk ellátott bögre, ezért lehet a helyszíneken játszani 🙂

Irány Kecskemét!

Másnap Kecskeméten az volt az egyik legnagyobb élmény, amikor egy kislány hazavitette magát az anyukájával, majd vissza hozzánk, hogy átadhassa nekünk a rajzát. Hát ez milyen kedves!  🙂 A másik nagy élmény egy hölgy volt, aki nem teketóriázott, csupán azonnal közölte: szeretne meghívni az egyik iskolába órát tartani, ahol beszámolhatnánk Gáborral együtt az utunkról, és egyébként a gyerekek közelebb kerülhetnének a kerekesszékesekhez. Később kiderült, hogy az evangélikus pap feleségéről van szó. 🙂 Nagyon jópofa volt, és persze örömmel vállaltam a felkérést 🙂

Hóviharba keveredtünk

A harmadik napunk, a vasárnap már kicsit zűrösebbre sikerült: reggel 10-kor a Class FM-nél indítottunk, ahol Argyelán Krisztával beszélgettünk egy jót, majd 11- kor terveztük, hogy Viktorral ( az operatőrünk), a barátnőjével, és az én kolleginámmal, Moncsival elindulunk Pécsre. De hiába hívogattuk Viktorunkat, csak nem akart jelentkezni… később kiderült, hogy ő bizony írt nekem üzenetet, csak elromlott a telefonom, és nem kaptam meg, hogy nagyon beteg, nem tud jönni. Ezek után Gáborka kérésére elmentünk fánkot enni ( mert állítólag ő már napok óta arra vágyott, és ezt csak nem tagadhattam meg tőle) , majd a kis intermezzok miatt sikerült 1 órás késéssel elindulnunk Pécsre. Már csak úgy fél óra volt hátra az útból, amikor iszonyatosan elkezdett szakadni a hó…a kicsi kocsi pedig ide-oda csúszkált…őszinte leszek: megijedtem. Nyilván a kocsi méretei, meg hogy nem igazi téli gumi van rajta, mind közrejátszottak abban, hogy úgy csúszkáltunk, mint egy koripályán. Kissé hisztérikusan érkeztem meg a helyszínre, ahol azt kell, hogy mondjam: teljesen hidegen hagyta az embereket, hogy ott vagyunk. Amit meg is értettem, hiszen szakadó hóban kinek van kedve haverkodni . 🙂 Azért volt néhány nagyon kedves érdeklődő: egy úr azzal jött oda hozzám, hogy ő bizony segédeszközök javításával foglalkozott hosszú évekig külföldön, ezért szemet szúrt neki a plakáton a verdám. Egy hölgy pedig azzal jött oda hozzám, hogy csak szeretne tőlem tippet kérni, hogy mivel mozdíthatná ki a párját a depresszióból, ugyanis az illető 2 éve autóbalesetben lebénult, és azóta eléggé befordult…hát nem mondom, hogy csípőből kivágtam a megoldást, de ami tőlem telt, azt megtettem. És hát a legkisebb érdeklődőnk Boti volt, akinek az apukája igazi rally őrült, így nem csoda, hogy az egy éves kissrác már úgy ült a volánnál, mint a nagyok J

Érdekes tapasztalatokat szereztem, még érdekesebb élettörténeteket hallgattam végig, de a legjobb az volt az egészben, hogy megerősített abban a hitemben, hogy az emberek érdeklődőek, nyitottak, és egyáltalán nem utasítják el a fogyikat (fogyatékosok).

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.