Shoppingolni, na azt tudunk

            Bár tapasztalt Bamakósok többször elmondták, hogy a január már egy merő őrület lesz a készülődés miatt, de asszem ami most van, az felülmúlta minden elképzelésünket. Nyilván ez azért is van, mert igyekeztünk a Lidl-lel közösen jó kis kampányt csinálni a sztorinak, így nem csak a tényleges felkészüléssel és az amúgy civil munkánkkal vagyunk elfoglalva, hanem vannak extra programjaink is. Na, félre értés ne essék: azért egyikünket sem kell a megjelenésekre, interjúkra erőszakkal elvontatni… élvezzük mi ezt, csak kicsit elfáradunk időnként.

530536_539452676065475_1557074113_n

Múlt héten egyébként a kicsi kocsinkat elvittük még egy utolsó átnézésre, felszerelésre, stb. Ha minden igaz, pár napon belül nálunk lesz. Fontos is, ugyanis ezennel bejelentem a mai nap hírét: mostantól két hétvégén keresztbe-kasba szeljük az országot, ugyanis a Lidl csapat „turnézni” indul. Nagyon vicces, és igaziból még el se tudom képzelni, hogy erre majd eljönnek érdeklődők, de nagyon szeretném, ezért most mondom: várunk mindenkit szeretettel. A facebook oldalunkon a pontos helyekről és időpontokról is tájékozódhatsz.

Sátor és mindenféle furaság

Szombaton aztán dél körül összeszedtem Gábort, és elmentünk a GPS-ünkre feltetetni a ralli térképét, hétfőn pedig már hívtak is, hogy kész, és már eggyel megint előrébb vagyunk…sőt!!! Már kettővel, mert vásároltunk a túrára.

A GPS intézés közepette gondoltunk egyet, és eldöntöttük, hogy beszerzünk mindent a Decathlonban, amire szükségünk lehet a túra során. Azt azért el kell mondanom, hogy Gábor és én nem vagyunk kimondottan kempingezős típusok, és hát az ottani kempingezés nem is lesz túl „európai”…legalábbis gondolom. Viktor, az operatőrünk szavaiból úgy vettem ki, hogy azért neki egy picivel több tapasztalata van… No, lényeg, hogy berobbantunk az üzletbe, majd fogtuk Zsoltot, ő volt a sátraknál posztoló eladó srác, és úgy másfél órán keresztül el se engedtük. Igazán türelmes volt velünk, mi pedig szokás szerint nem fogtuk vissza magunkat.

735751_462246897167268_742236343_o

Nos, és a mérleg: sátor, önfelfújó matrac, hátizsákok, termo felső (lila!!:) ), gázfőző cuccok, kanálgép (na, ki tudja mi az? nekem eddig fogalmam sem volt), zseblámpa (csakis pink és lila), tűzcsiholó szett, és hát a legnagyobb luxust képviselő berendezés: a mobil wc-nk… mert hát aki úr, az a homokban is úr, na! (Gábor egy próbaülést bemutatott, szigorúan felhúzott gatyával, de nem engedte, hogy lefotózzam…pedig én annyira röhögtem! : ) A legnagyobb vételünk egy Európa atlasz, amiről később Apukám hathatós segítségével kiderült, hogy nem éppen új, mondhatni régi: 2006-2007-es darab. Csak mi nem tudtuk, hogy ezek lejárnak? na mindegy.

Rózsaszín matracra is vágytam, de kiderült, hogy gyerek darab, nem férek bele, valamint az volt a mániám, hogy kell nekünk egy kempingasztal….de Gábor nem engedte, hogy megvegyem….azt mondta ráér! Hát már látom, hogy ez nem is lesz meg. Egyetlen dolgot nem sikerült beszereznünk: hálózsákot. Ugyanis a mínuszos cuccok, mert hogy éjszaka lesznek azok is, olyan nagyon drágák voltak, hogy nem volt szívünk rá kiadni ennyi pénzt…:) Futunk még néhány kört…

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.