adatkezelesi_tajekoztato_kisadri

Irány Mauritánia!

A kősivatagos terepen összebarátkoztunk a már említett versenybírákkal: Eszterrel és Werával, no, de el ne feledjük a túrások „anyukáját” Jucit se! Három igazán belevaló csajjal folytattuk az utunkat, és mivel Eszter és Wera ős- bamakisták, ezért csomó olyan helyre eljutottunk velük, ahova talán mi magunk nem mentünk volna. Főleg városokról van szó, ahol lehet, hogy mi egy üveg vizet sem vettünk volna, nemhogy joghurtot és végképp nem ültünk volna be kávézgatni ide-oda. No, velük megtettük.

foto-7img_20130131_175318

Tovább olvasom “Irány Mauritánia!”

adatkezelesi_tajekoztato_kisadri

Gyűjtésre fel!

Elérkezett az a pont a felkészülésben, amit én már nagyon vártam: elkezdjük összeszedni azokat az adományokat, amiket kiviszünk magunkkal a nagy útra. Mert ha esetleg még ezt nem mondtam volna, vagy valaki most kapcsolódik be, annak elmesélem, higy a világ legszegényebb országain keresztül fogunk kocsikázni, ahol igazság szerint az ég egy adta világon mindenre szükség van. Néhány hete kaptuk meg a hivatalos levelet arról, hogy hova megyünk pontosan, és hol várják a segítségünket.

Tovább olvasom “Gyűjtésre fel!”