Az éjszakai autókázást, és a sátor nélküli alvást pár órán belül tetézte az az esemény, amikor jóhiszeműen egy fa mögé vonultam elvégezni a dolgomat, azonban abban a percben, hogy a guggoláshoz letoltam a gatyámat, megjelent egy hatalmas terepjáró, legalább húsz reflektorral felszerelve, ami persze tökéletesen megvilágította mindenki számára, hogy éppen milyen ügyön „dolgozom”. Ezek után egyetlen kérésem maradt: reggel engem tessék elvinni egy benzinkútra pisilni.
Tehát az ominózus Abonyi Fogadónál, ami nem Abonyban, hanem Bócsán van, már a mezőny nagy része ott volt, mikor odaértünk, de nem azért, mert elbénáztuk! A rajtnál percenként indulhatott el egy autó (először a versenyzők, aztán a túrázók- mi az utóbbiak mezőnyét erősítettük), és ahhoz képest számolták a célidőt, a 8 órát. Szóval kaptunk finom bablevest vacsorára, és már ekkor azt éreztük, hogy áthajtott rajtunk az úthenger. Hulla fáradtak voltunk…
Ott tartottunk, hogy kapunk néhány alap felszerelést, egy kocsit, és aztán indulhatunk Laci barátommal az előfutamion, ami a Budapest-Makó névre hallgat. Csütörtök este valóban érkezett egy csomag hozzám a támogató cégemtől, amiből maximum a lámpát tudtam kezelni…akkor még!